Csapatunk múlt hét
vasárnap lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését is a Gencsapáti ellen.
Előtte hétvégén pedig az Arborétum-Herény vendégei voltunk. Vasárnap már éles
meccs következik...
Arborétum-Herény
– Zanat4:3 (3-1)
Ezen a mérkőzésen sem
sikerültteljes kerettel megjelennünk hiszen Tóth
Tibor, Fekete Attila, Möslinger Farkas,Kemény Krisztián, Horák Gergő, Somogyi Zsoltés Volper Tibor hiányzott. Madar Ákos pedig
nem tudta vállalni a játékot a bemelegítés után. Dobos Péter és Kónya József
személyében pedig két újonc is bemutatkozott a mérkőzésen.
A mérkőzés elején a
hazaiak gyorsan 3 gólos vezetésre tettek szert köszönhetően talán annak, hogy a
védelem egy teljesen új összeállításban játszott és nem igazán találták az
összhangot. De a kezdeti sokk után hamar összeszedte magát a csapatunk és
Szalai B. gyönyörű szabadrúgás góljával szépíteni tudtunk. Ezután csapatunk
szinte a kapujához szegezte az ellenfelet de minden gólhelyzet kimaradt. A
félidőig már nem változott az eredmény. (3-1)
A második félidőben még
nagyobb fokozatra kapcsoltak a zanatiak és sikerült is tovább faragni a
hátrányt mégpedig Kónya J. tört be a 16-on belülre és a beadását a hazaiak
sodorták a saját kapujukba. Nem sokkal később az egyenlítés is megszületett
Szalai 18-ról lőtt szép gólt. Ezután a győzelmet is megszerezhette volna csapatunk,
de a helyzetek ismét kimaradtak. A hazaiak pedig a lefújás előtt egy 11-ből
megszerezték a győztes gólt. A zanati
csapatot dicséret illeti, hogy három null után sem adták fel, hanem mentek
előre és megérdemelten egyenlítettek. Az egész mérkőzésen jobb teljesítményt
nyújtottak, mint a hazaiak, kivéve az ominózus első 10 percet.
Gencsapáti- Zanat
2:3(1-3)
Utolsó
edzőmérkőzésünkön Gencsapátiba látogattunk. Hiányzók ezen a mérkőzésen is
voltak a csapatunkban. Az első félidőben szinte csak a zanatiaknál volt a labda
egymás után vezették a támadásokat. Szabó B. mesterhármasával hamar 3 gólos
előnyre tettünk szert, amely akár több is lehetett volna ha a helyzetek nem
maradnak ki. A hazaiak helyzet nélkül játszották le az első félidőt azonban egy
lesgólt még is tudtak rúgni amit a játékvezető helytelenül megadott. A félidő
1-3 volt tehát. A második félidőben szinte sort cserélt a zanati csapat és a
félidő elején kicsit érződött is az összeszokottság hiánya hiszen ekkor egy
kicsit feljött a Gencs sőt szépíteni is tudtak. Ezután magához tért a vendég
gárda azonban gólt már nem sikerült szerezni egyik csapatnak sem. Így maradt a
3-2 Zanatnak.
Az edzőmeccseken két győzelem, egy döntetlen
és egy vereség a zanati csapat mérlege.
Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.
Támogatás
Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!
Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18