Megvan az első gersekaráti Zanat SC győzelem!!!

2010.11.14.

Második helyen, s jó helyzetből várhatjuk a tavaszi folytatást...

A hatodik fordulóban elmaradt a ma megrendezett mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt. Sajnos a pálya állapota nem javult , talán még romlott is. A mérkőzésre azonban sor került a kora őszi időben.

A vendég zanati csapat kezdte a mérkőzést, s körülbelül az ötödik perctől magához ragadta a kezdeményezést. Több ígéretes szituáció alakult ki, ám abszolút ziccer mindössze egy: Szabó B. gurította a hazai kapus kezébe, a Dobos P.-től kapott labdát.

Nagyjából negyed óra játék után meg is szerezte a vendégcsapat a vezetést. Horváth G. szelídítette meg a labdát a jobb oldalon a félpályánál, majd azt a kapu előterébe ívelte. Szabó B. megelőzve védőjét, s érezve, hogy a kapus megindult kifele a labdára, a portás felett a hálóba csúsztatott. Gyönyörű gól!! (0:1)

Sokáig nem örülhettünk, mivel a hazai csapat az első szögletéből betalált. A beívelt labda, vélhetően a hatalmas szélnek köszönhetően, megzavarta Ligeti Z. kapust, aki már képtelen volt hárítani (1:1)

A folytatásban az ellenfél fölé nőtt a vendégcsapat, legalábbis látszott, hogy melyik csapat szeretne igazán győzni. A félidő végéig két darab ziccer alakult ki, ám ezek kimaradtak. A lefújás előtt négy perccel a zanati Möslinger F. futott rá a rendkívül mély talajon a labdára, és szerencsétlenségére aláfordult a bokája. Így egy kényszerű cserével végződött az első felvonás.

A második játékrész úgy folytatódott ahogy befejeződött az első, legalábbis a játék képét tekintve. Továbbra is támadott a zanati csapat a győzelemért. Sok volt a rossz ütemű becsúszás, a rossz talajú pálya miatt, ami gyakran sérülés veszélyt vont maga után.

A vezetés egy Horváth G. szabadrúgásból végre megszereztük. A 35 méterről elvégzett pontrúgást remekül találta el, s a labda a kapus kezei felett, között a hálóban landolt. (1:2)

A Gersekarát legnagyobb lehetősége egy fejes volt, amit már mindenki a kapuban látott, ám Ligeti kapus a kapufára mentette a bólintást, majd rávetődött a kipattanó labdára. Sorsdöntő momentum volt.

A meccs végén eldőlt a mérkőzés, amikor Szabó B. bal oldali beadását, Fekete A. előre vetődve a hálóba fejelte. (1:3)

Az összecsapás így 3:1-es zanati sikerrel zárult. Így hat pontra nőt az előnyünk az üldözőkkel szemben, s mindössze egyetlen pontra vagyunk a Rábatöttöstől.

2010. 11. 14

Gersekarát - Zanat SC 1:3 (1:1)

Gersekarát, 40 néző vezette: Süle

Bajnoki labdarúgó mérkőzés

6.fordulóból elhalasztott mérkőzés

Gólszerzőink: Szabó B., Horváth G., Fekete A.

Az őszi végeredmény:

1.


RÁBATÖTTÖSI TSE
12

10

1

1

57

11

46

31




2.


ZANAT SC.
12

10


0

2

43

20


23

30





3.


RÁBAHÍDVÉG KSK.
12

8

0

4

23

19

4

24




4.


GERSEKARÁT SE.
12

7

2

3


36

18

18


23




5.


NEMESKOLTA KSK
12

6

2

4

28

23

5

20




6.


OSZKÓ GYŐRVÁR SK
12

5

5

2

39

23

16

20




7.


CSEMPESZKOPÁCS SE.
12

5

3

4

20

22

-2

18




8.


SORKIFALUD - GY. SK
12

4

2

6

26

25

1

14




9.


SOROKPOLÁNYI FC
12

4

2

6

21

32

-11

14




10.


NÁRAI SK.
12

3

2

7

20

34

-14

11




11.


ALSÓÚJLAKI SC
12

3

0

9

19

29

-10

9




12.


TELEKES SE.
12

3

0

9

14

32

-18

9




13.


FOCISULI L.E
12

0

1

11

9

67

-58

1





Vissza

Hozzászólás




Ismételje meg a spamrobotok kivédésére:

díszbohóc
2010.11.16. 15:49

Kedves szurkertárs,





A Nemzetisport online ernyője alatt szeretnénk blogformában feléleszteni az alacsonyabb osztályú/megyei foci sajtóját.

Ha kedvet érzel ahhoz, hogy megismertesd a csapatod, vagy a megyei bajnokságod a nagyérdeművel, írj a hatveder@gmail.com emilcímre.

Kedvcsinálónak pedig íme a honlapunk: http://hatveder.blog.nepsport.hu

Üdv:

díszbohóc

Hátvéder


Deluxweb Webstudio
Signusfilm
Burkon Média
Vas Népe
Vaskarika
ures

Bemutatkozunk

Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.

Támogatás

Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!

Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18