Csapatunk a hétvégén,
Sorkifaludon kezdte meg a 2010/2011-es bajnoki idényt.
A mérkőzés nagy
melegben kezdődött, amit érezni is lehetett a játékon az első percekben. A
kezdeti tapogatózás után szép lassan átvette az irányítást a csapatunk és sokpasszos
játékkal próbáltak meg helyzeteket kialakítani.A 22. percben a vezetést is sikerült megszerezni Szalai tekert be egy
szögletet balról, amit a hazai kapus társára ütötte a labdát, majd a kipattanóra
érkezett Dobos és a kapuba lőtt. A gól után is a csapatunk próbált meg játszani
a hazaiak pedig továbbra is ívelgették a labdát a csatárok felé, de ebből
helyzetet nem tudtak kialakítani. A nagy helyzetek továbbra is előttünk adódtak,
de sajnos a félidőig nem sikerült több gólt rúgni.
A második félidő elég
paprikás hangulatban folytatódott. A hazaiak továbbra sem találtak fogást a
vendégeken a szurkolók pedig megpróbáltak nyomást gyakorolni a játékvezetőre.
Aki szinte minden vendég faultot sárgával büntet. Persze a hazaiak játékosa Rekovácz
csak a harmadik brutális belépő után kapott lapot… De csapatunk ment előre
továbbra is és Harkai zseniális 45 méteres indítása után Fekete egy pattanás
után kilőtte a hosszút a 62. percben. Szép támadás, szép gól. A hazaiak ezután
jöttek előre, de vissza már nem értek így még több lehetőség adódott a vendégek
előtt, de ebben az időszakban a hazaiak is szerezhettek volna gólt. A 83.
percben aztán szépített a Sorkifalud Wölfer tört be a 16-oson belülre és a
rövidbe lőtt.Szerencsére azonban már
nem maradt ereje a hazaiaknak a további támadásra. A 90. percben aztán Kónya
szerzet labdát a kapunktól 20 méterre majd megindult előre, 40 métert egyedül
vezette a labdát majd Horváth- hoz passzolt, aki remek ütemben tette vissza a
labdát Kónya elé, aki aztán 15 méterről a kifutó kapus mellett a kapuba emelt
eldöntve ezzel a mérkőzést.
Összességében
elmondható, hogy megérdemelt győzelmet aratott a minden csapatrészben jobb
teljesítményt nyújtó csapatunk.
2010.08.15
Sorkifalud - Zanat SC 1:3 (0:1)
Bajnoki labdarúgó mérkőzés
1.forduló
Sorkifalud:
Horváth B.- Völgyi, Vígh, Szűcs M., Horváth Gy.,- Géczi, Dénes,Serman, Szűcs
R.,- Szűcs J., Rekovácz
Áki a kapus a saját játékosának hátára ütötte rá a labdát és onnan esett a dobos peti elé!
Bemutatkozunk
Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.
Támogatás
Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!
Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18