Elnöki köszöntő

Kedves Látogató!

Nagy szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt honlapunkon!

A zanatiak jókedélyére, önbecsülésére jellemző, hogy amikor 1969-ben Zanatot Szombathelyhez csatolták, a faluban az a mondás terjedt el, hogy nem Zanatot csatolták Szombathelyhez, hanem Szombathelyt Zanathoz, csak a névválasztás jogát átengedtük a kevésbé ismert településnek… Ezt a mondatot, mi a késői utódok mind a mai napig emlegetjük.

Mert mi zanatiak büszke emberek vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy településünk már az őskortól lakott település. Büszkék vagyunk arra, hogy Vas megyében mindezidáig itt tárták fel a régészek az egyetlen árpád-kori gödörház maradványait. Büszkék vagyunk arra, hogy a falunak van egy 14. század végén épült temploma, amit Szily János Szombathely első megyéspüspöke újítatott fel, valószínűleg azért, mert a püspök egyházmegyéjében először itt szállt meg, s innen vonult be püspöki székvárosába. Büszkék vagyunk arra, hogy a '80-as évektől fogva a Zanatra folyamatosan kiköltöző szombathelyieket a falu befogadta, s mára már ők is nagy örömmel mondják magukat zanatinak. Végül, de nem utolsó sorban büszkék vagyunk arra, hogy a már több évtizedes városi létünk ellenére, rengeteg dolgot megőriztünk falusi hagyományainkból életmódunkból, amit egyesületünk keretein belül igyekszünk megismertetni és átadni a fiatalabb korosztály számára.

Egyesületünk 1995-ben azzal a céllal alakult, hogy a zanatiak számára megteremtsük a közösségalkotás lehetőségét, hogy az eddig szétszórtan működő civil kezdeményezéseket egy helyre összpontosítsuk, megerősítsük, s ha lehet támogassuk.

Mi, a 2007. október 12-én megválasztott új vezetoség pedig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a felújított új házunk kapuját kitárjuk minden szombathelyi és Szombathely környékén lakó ember felé. Meg akarjuk mutatni mindenkinek, hogy milyen hely Zanat, milyen emberek a zanatiak, hogy lássák, jogosan vagyunk büszkék településünkre, s településünk lakosaira.

Bízom abban, hogy új honlapunk segítségére lesz az idelátogatóknak abban, hogy programajánlataink közül kiválasszák a számukra legkedvesebbet, s kilátogatnak falunkba, városrészünkbe, s hogy itt vendégül láthatjuk őket.

Nagy szeretettel várjuk Önt is!

Pál Ferenc
A Zanati Kulturális Egyesület elnöke

A Zanati Kulturális Egyesület Ifjúsági És Sport Tagozata

Sziasztok!

Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.

Célcsoportunk nagyjából kamaszkortól fiatal felnőttkorig terjed, de szeretnénk rugalmasak lenni ebben, célunk hogy a helyi vendéglátó egységben és a parkban lógás mellett alternatív szórakozási lehetőséget nyújtsunk, de nem csak nektek, veletek együtt! Tervezzük” Póker klub, Ping-pong klub, Társasjáték klub”beindítását heti rendszerességgel, kitaláltunk idopontokat mikor nyitva áll számotokra a Közösségi Ház, valamint, az eddig is meglévő zanati programokba jobban szeretnénk beintegrálni a ti igényeiteket pl. zenei téren és szórakozás terén, illetve új programokat is szerveznénk hangsúlyozva, hogy veletek együtt !

Ezért várnánk ötleteiteket, a hamarosan beinduló e-mail címünkre elküldve, illetve a vezetőség tagjai felé is jelezhetitek szóban személyesen, hisz ismertek bennünket, ha mégse lenne így majd így lesz! Valamint akármilyen formában minden programhoz segítségetek is szívesen vesszük!

Elsoként kérnénk, osszátok meg velünk ötleteiteket, hogy a fenti hivatalos név mellett találjunk ki valami könnyebben megjegyezhtő egyszerűbb, rövidebb esetleg vicces nevet ennek a „tagozatnak” mert ez olyan túl hivatalos!

Vaska András
tagozat szervezõ és tagság szervező

Deluxweb Webstudio
Signusfilm
Burkon Média
Vas Népe
Vaskarika
ures

Bemutatkozunk

Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.

Támogatás

Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!

Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18