Őszre megújul a játszóterünk!!
2010.05.21.
Pál Ferenc Zanati Kulturális Egyesület Elnöke részére.
Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy a Zanati Szent László parkban lévő, meglehetősen lestrapált játszótér felújításáról tájékoztassam. A játszótér felújítási tervei, a terület tulajdonviszonyainak rendezése után, 2008-ban készültek el. Az önkormányzat 2010 évi költségvetésében játszótér felújításra 12 millió forint szerepel. A Városfejlesztési, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság, amely javaslatot tesz a keret felhasználására, a 2010. május 18-ai ülésén, előzetes egyeztetés után, olyan döntést hozott, mely szerint a játszótér felújításra rendelkezésre álló teljes keretet a zanati játszótér felújításárra kell fordítani. A döntés után várhatóan 2010. június első felében megindulhat a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás és reményeim szerint az eljárásban kiválasztott kivitelező az ősz elején megkezdheti a növénytelepítéssel egybekötött játszótér korszerűsítést. Örömömre szolgálna, ha a jövőben további örömteli eseményekről, döntésekről számolhatnék be Önöknek. Bízom benne, hogy ilyen közérdeklődésre számottartó híreknek honlapjuk is helyt tud adni, így minden fórumon, minden eszközt felhasználva tudjuk képviselni a településrész érdekeit! Tisztelettel: Soós József önkormányzati képviselő
Vissza
|
Bemutatkozunk
Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.
Támogatás
Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!
Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18
|