Elkészültek a Szent László-nap fotói, valamint a nap vezetőségi értékelése.

2010.06.28.

Elöljáróban azt hiszem annyit leszögezhetünk, hogy az idei Szent László Nap sikeresebb volt mint a tavalyi. És ez nem a szervezettségen, vagy az anyagiakon múlt. Egyszerűen jó idő volt.
Pedig idén kevesebb pénzből tudtunk gazdálkodni, mint tavaly. Költségvetésünkben 150 000 Forintot tudtunk elkülöníteni erre a célra, de kicsit tudatosan, több programpont elhagyásával, költségvetési tételének módosításával sikerült ezt az összeget 250 000 forintra kerekítenünk. Sajnos válság úgy tűnik elérte a kulturális szférát is, ugyanis a tavaly a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiumának pályázatán sikeresen nyertünk 500 000 forintot, ehhez tettünk hozzá még 250 000 forintot. Így a délutáni kulturális programokra tavaly mintegy 750 000 forintot költhettünk. Idén pedig 250 000 forinttal kevesebbet.
Akik kint voltak több változást is megfigyelhettek. A szentmise az idei évben a templomban volt, onnan pedig ünnepélyes keretek között vonultunk ki a Parkba, ahol  Vas Juci szépen elszavalt egy verset, volt beszéd, koszorúzás és egy kis fogadás a meghívott vendégeknek.
Délután 3 órától vették kezdetét a kulturális programjaink. E programpontokban újdonságként a Magor Íjászegyesület tűnt fel. Azt hiszem mind velük, mind pedig a kézművesek hozzáállásával, kedvességével munkájukkal  elégedettek lehettünk. Mindeközben Vass Jutka és a Wöller Éva lelkesen osztogatták a gyerekeknek a szörpöt.
A délután 5 órakor kezdődő programokról szintén csak suprativusokban tudok beszélni. A Zirano Bábszínház műsorát láthatóan nagyon élvezték a kisebbek, közvetlenül bábjáték után pedig nagyon jól kapta el a gyerkőcöket a Zsivány Zenekar. Ennek a háromnegyedórás produkciónak a tanulsága számomra egyértelmű: A gyerekek, ha jól adjuk el nekik, szeretik a néptáncot! Csak azt nem értem, hogy a szülők miért nem veszik a fáradságot, s hozzák el őket, ha ilyen jellegű program van a Közösségi Házban?
Az est zárása volt a Hétrét koncert. Szerintem ők is hasonló színvonalon, hasonló lelkesedéssel szerepeltek, mint az előttük lévő fellépők. Velük kapcsolatban említeném meg még Berta Zoli barátunk nevét, aki ténylegesen elfogadható áron remek színvonalon vitte a hangosítást, Úgy hogy még a hétrétesek is dicsérték. Összességében azt hiszem egy tartalmas délutánt tölthettek el az egybegyűltek velünk közösen.
Ahogy a vezetőség többi tagjával beszélgettünk, s ahogy fentebb leírtam a programokkal maximálisan elégedettek lehettünk. Mégis úgy vélem azért egy ilyen szép napon, ilyen színvonalú programokra többen is kijöhettek volna Zanatról. Ha azt mondjuk, hogy számunkra fontos az a hely ahol élünk, akkor miért nem fontosak azok az emberek akikkel együtt lakunk?
A délután folyamán, talán 200-300 ember lehetett az aki hosszabb-rövidebb ideig kint lehetett a parkban. De hol volt a többi? Egyesületünk erre a délutánra 500 000 forintot költött, a programok ingyenesek voltak, miért maradtak hátaz emberek többsége? Zanaton megközelítőleg 1500-an laknak. Ha abból kijött 300 fő. Hol a többi? Ennyit ér nekünk a falunk, ennyit a közösségünk(már ha van!)?
Az elmúlt hónapokban vezetőségünk számtalan kritikát kapott, nincs gyerekprogram, van de nem olyan amilyen kellene. Nincs gyereknap, volt, de nem ivásos… stb, stb
Én most tisztelettel és alázattal kérdezem halk, vagy hangos kritikusainktól: ami értékes, ami hasznos arra miért nem lehet eljönni, tovább megyek: mindezekben vajon miért nem lehet tettre készen segíteni?
Üdvözlettel:
Pál Feri
elnök

http://vaskarika.hu/galeria/kepek/870/Szent_Laszlo_Nap_Zanaton/

http://www.martinus.hu/hirek/2129/szent_laszlo_kiralyt_unnepeltek_zanaton


Vissza

Hozzászólás




Ismételje meg a spamrobotok kivédésére:

Vasi
2010.07.07. 20:58

Kedves Zoltán!



Valóban igaz, hogy jó, ha különböző vélemények is vannak, amik előrevihetik kis falunk ügyét, azonban vannak olyan ellentétek, amik nem biztos, hogy előre viszik a közös ügyet. Személyes ellentétek megoldására ez nem megfelelő platform, nem élünk olyan messze egymástól, hogy ne lehetne bármilyen adódó problémát személyesen, még időben, megbeszélni, illetve kritikákat megfogalmazni! Karakterek mögé bújó hangos kismamákra ez csak erősebben vonatkozik. A Feri most egy hétig nem tartózkodik itthon, nem tud reagálni semmilyen véleményre! Az eddigi fórumbejegyzések törlése rögtönzött vezetőségi döntés volt, amiben nem vett részt a Feri! Lehet, hogy egyet sem értett volna vele, de mi most így döntöttünk ….

Zoltán
2010.07.07. 14:30

Munkahelyem lehetővé teszi, hogy egész nap netezzek. Lakóhelyem honlapját régóta naponta figyelem. Így olvastam délelőtt Zsófia hozzászólását is. Tetszett nyíltsága, őszintesége. Ez is egy vélemény volt. Jó volt olvasni, hogy egy vezetőségben is lehet eltérő vélemény. Életszerű és így kerek.

Most azt látom, hogy eltűnt minden. Okos következtetés, hogy az elnök törölt le mindent? Nem szép és nem demokratikus!

Etel
2010.07.07. 13:44

Vajon hol vannak a hozzászólások???


Deluxweb Webstudio
Signusfilm
Burkon Média
Vas Népe
Vaskarika
ures

Bemutatkozunk

Évek óta azzal a dilemmával küzdünk Zanaton, hogy miként lehetne a zanati ifjúságot, a fiatalokat összekovácsolni közösséggé, az amúgy is meglévő baráti csoportokat kibővíteni, összehozni egymással. Erre is próbál most már megújult erővel, dinamizmussal, megoldást találni egyesületünk.

Támogatás

Adója 1%-nak felajánlásakor ne feledkezzék meg róla:
A Zanati Kulturális Egyesület
a zanati közösségi, kulturális és sport élet előmozdításáért ténykedik.
Aki minket támogat, lakóhelyét támogatja!
Adjon 1% bizalmat nekünk!

Zanati Kulturális Egyesület
Bankszámlaszám: 11747006-20166597
Adószám: 18883824-1-18