Főtisztelendő Irodaigazgató úr, tisztelt Polgármester Úr, Képviselő Úr, Kedves Barátaim!

A 19. századi Itáliát keresztbe kasul egy jelmondat járta be: Italia Fara de se, azaz Itália önmaga, vagyis saját maga is képes kivívni egységmozgalmának sikerét. S az az Itália, amelyre Metternich osztrák kancellár még 1848-ban azt mondta, hogy csak egy földrajzi fogalom,  1861-ban megkoronázta királyát, s a századfordulóra Európa egyik meghatározó polgári állama lett.
A polgári demokratikus államok egyik ismérve, hogy a polgárok közössége érvényt tud  szerezni a politikai szféra segítségével akaratának, jogos igényeinek úgy, hogy saját magának nem kell alámerülnie a politika bugyraiban.
Ha elfogadjuk a rendszerváltás vívmányait, ha nem, reálisan nézve el kell ismernünk: Magyarország polgári állam. Ugyan azokkal a lehetőségekkel, mint mondjuk Ausztria, Anglia, vagy akár az Egyesült Államok. Ezeket az államokat a magyar köztudat, mint a lehetőségek hazáját emlegeti. Hogy ezekkel a lehetőségekkel mi itt Magyarországon mégsem tudunk élni, annak nagy oka van: nem hisszük el magunkról, amit a 19. századi olaszok elhittek: Magyarország önmaga! Magyarország önmaga is képes elérni céljait! De nem az egyes ember, nem Kovács Pisti, csakis kizárólag  mint közösség képes rá.
A közösség iránti vágy az ember egyik legmélyebb vágya, de érdekes módon ezt mintha rejtegetnénk, mintha nem akarnánk érte tenni semmit. Nem látjuk meg benne a lehetőséget, sőt mintha terhünkre lenne. Érthetetlen!
Ma Magyarországon egyre több jeles történész hiszi azt, hogy Isten a történelem ura, azaz az emberek sorsát, nem a fátum, nem a sors irányítja, hogy az emberek életének van célja, s az emberi életet nem lehet pusztán materiális síkon értelmezni. Mindannyiunk lelkében ott van az örök utáni vágy, ezért építették meg az egyiptomiak piramisaikat, ezért épültek fel a római városok, készültek el a középkor hatalmas katedrálisai.
Ne higgyük, hogy amit a mi szentünk, Szent László, uralma alatt elért, egyedül érte volna el. Nem tudok olyan történelemi jelentőségű tettről, amelyet egy pusztán egy ember képes lett volna véghez vinni. Ilyen nem volt soha, s nem is lesz.
Zanat, egészen 1969-ig mint falu szerepelt a térképeken. Mezőgazdasággal foglalkozó egyszerű parasztemberek lakták ezt a földet. Az emberek kalákában építették fel házukat, csapatban aratták le gabonájukat: tudták, ha életük során valamire vinni akarják, csak egymásra számíthatnak. A zanatiak közösséget alkottak, s azok az egyszerű parasztemberek, akik a mai is itt élő Tóthok, Kissek, Vaskák Pálok elődei voltak képesek voltak utódaiknak olyan maradandó értékeket tudtak létrehozni, mint a faluvégi templom, a vele szemben álló iskola, vagy éppen ez a szobor.
Ma ebben a demokratikus Magyarországban az itt lakóknak jóval nagyobb, jóval több lehetőségük van, mint elődeinknek voltak. De ezek a lehetőségek, mintha kihasználhatatlanul maradnának…
Egyesületünk a Zanati Kulturális és Sport Egyesület úgy működik, mint ahogy egy polgári államban működnie kell. Közösségünknek nem kell belemerülnie a politika bugyraiba, azért ha el akar érni valamit.
Látnunk kell, hogy falunk fejlődik. Több infrastrukturális beruházás indult meg, vagy be is fejeződött, s emellett egyesületünk tagjai magas színvonalú közművelődési tevékenységet folytatnak: ezt bizonyítja, hogy a tavalyi évben költségvetésünk a pályázati forrásoknak köszönhetően elérte a 3.2 millió forintot, hogy a Nemzeti Kulturális Alap immáron másodszor támogatja jelentős összeggel Szent László napi programjainkat, hogy a semmiből teremtettünk egy focicsapatot, hogy táncház programunkra sokszor a város túlsó feléből is eljönnek, s hogy Közösségi Házunk mára Szombathely kulturális életének egyik fontos pontjává nőtte ki magát.
Kedves Barátaim! Ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk: ezek az eredmények, sajnos csak egy kis csoport, kis közösség eredményei. Hiányzik ebből a városrész teljes összefogása. Jóval nagyobb lehetőségek vannak előttünk, mint amit el tudunk képzelni. Az alapjaink, a gyökereink meg vannak ahhoz, hogy valami igazán nagyot alkothassunk. De amíg kis csoportunkat nem leszünk képesek bővíteni, nem fogunk tovább lépni. Lehetőségeink határához értünk.
A mai nap, Szent László Ünnepe évszázadok óta a zanati közösség ünnepe. Vendégeket hívunk, rég nem látott ismerősökkel találkozunk, s együtt örülünk, hogy az Isten megtartotta ezt a falut, s megtartotta a mi közösségeinket.
Üljük meg hát ezt az ünnepet közösen. Használjuk ki a délutáni rendezvényeket arra, hogy egy kicsit együtt legyünk, hogy építsük emberi kapcsolatainkat, hogy egyszer ténylegesen úgy tekintsenek a városiak Zanatra, mint arra a helyre, amelynek lakói képesek összefogni, képesek együttmunkálkodni, képesek valami nagyot alkotni!
Adja Isten, hogy ez így legyen! Köszönöm a figyelmet!

Hozzászólás

Szöveg

Ismételje meg a spamrobotok kivédésére:

Bemutatkozunk

Támogatás